A blokkoló csavarokat széles körben alkalmazzák a klinikai gyakorlatban, különösen hosszú intramedulláris szegek rögzítésében.
A rögzítőcsavarok funkciói lényegében két részre oszthatók: először is, a redukció, másodszor pedig a belső rögzítési stabilitás növelése.
A repozíció szempontjából a rögzítőcsavar „blokkoló” hatását alkalmazzák a belső rögzítés eredeti irányának megváltoztatására, elérve a kívánt repozíciót és korrigálva az illeszkedést. Ebben az összefüggésben a rögzítőcsavart a „nem szabad” helyre kell helyezni, azaz arra a helyre, ahol a belső rögzítés nem kívánatos. Vegyük például a sípcsontot és a combcsontot:
A sípcsont esetében: A vezetődrót behelyezése után azt a sípcsontszár hátsó kéregéhez kell helyezni, eltérve a velőcsatorna középvonalától. A „nem kívánt” irányban, konkrétan a metafízis hátsó részén egy zárócsavart helyeznek be, amely a drótot a velőcsatorna mentén előre vezeti.
Combcsont: Az alábbi ábrán egy retrográd femorális szeg látható, a törés végei kifelé szögelődnek. A velőűrszeg a velőcsatorna belső oldala felé helyezkedik el. Ezért egy rögzítőcsavart helyeznek a belső oldalra, hogy megváltoztassák a velőűrszeg helyzetét.
A stabilitás fokozása szempontjából a rögzítőcsavarokat kezdetben a sípcsont-szár törésének végein lévő rövid törések stabilitásának megerősítésére használták. A belső és külső oldalakon lévő csavarok rögzítő hatásával a velőűrszegek mozgásának akadályozásával, amint azt az alábbi femorális intercondylaris és supracondylaris törés példája is mutatja, megerősödik a törésvégek stabilitása. Ez segít megakadályozni a velőűrszeg és a távoli csontfragmensek lengő mozgását.
Hasonlóképpen, a sípcsonttörések intramedulláris szegekkel történő rögzítése során rögzítőcsavarok is alkalmazhatók a törésvégek stabilitásának fokozására.
Közzététel ideje: 2024. február 2.
