A disztális sugártörés az egyik leggyakoribbtöréseka klinikai gyakorlatban.A disztális törések többségénél jó terápiás eredmény érhető el tenyéri megközelítési lemezzel és csavaros belső rögzítéssel.Ezenkívül a disztális sugártörések különféle speciális típusai léteznek, mint például a Barton-törés, a lyukasztásos törések,A sofőr törései stb., amelyek mindegyike speciális kezelési megközelítést igényel.Külföldi tudósok a distalis radius töréses esetek nagy mintáin végzett tanulmányaik során azonosítottak egy bizonyos típust, ahol az ízület egy része distalis radius törést tartalmaz, és a csontdarabok kúpos szerkezetet alkotnak „háromszög” alappal (tetraéderrel), „tetraéder” típusnak nevezik.
A „tetraéder” típusú disztális sugarú törés fogalma: Az ilyen típusú distalis radius törésnél a törés az ízület egy részén belül következik be, mind a tenyér-ulnaris, mind a radiális styloid fazettát érintve, haránt háromszög alakú.A törésvonal a sugár disztális végéig terjed.
Ennek a törésnek az egyedisége tükröződik a sugár tenyér-ulnaris oldalsó csonttöredékeinek jellegzetes vonásaiban.Egyrészt az ezekből a tenyér-ulnaris oldalcsont-töredékekből kialakított holdgödör fizikai támaszként szolgál a kéztőcsontok voláris diszlokációja ellen.Ennek a szerkezetnek a támasztékának elvesztése a csuklóízület voláris diszlokációját eredményezi.Másrészt, mint a distalis radioulnaris ízület radiális ízületi felületének alkotóeleme, ennek a csontrészletnek anatómiai helyzetének helyreállítása előfeltétele a distalis radioulnaris ízület stabilitásának visszanyerésének.
Az alábbi kép az 1. esetet szemlélteti: Egy tipikus „tetraéder” típusú disztális radius törés képalkotó megnyilvánulásai.
Egy öt éven át tartó vizsgálat során hét ilyen típusú törés esetét azonosították.Ami a műtéti javallatot illeti, három esetben, köztük a fenti képen látható 1. esetnél, ahol kezdetben nem elmozdult törések voltak, kezdetben konzervatív kezelést választottak.Az utánkövetés során azonban mindhárom esetben törési elmozdulást észleltek, ami későbbi belső rögzítő műtéthez vezetett.Ez nagyfokú instabilitásra és az újraelmozdulás jelentős kockázatára utal az ilyen típusú töréseknél, hangsúlyozva a sebészeti beavatkozás erős indikációját.
Ami a kezelést illeti, kezdetben két esetben hagyományos voláris megközelítésen esett át flexor carpi radialis (FCR) lemezes és csavaros belső rögzítés céljából.Az egyik ilyen esetben a rögzítés sikertelen volt, ami csontelmozdulást eredményezett.Ezt követően tenyér-ulnaris megközelítést alkalmaztunk, és a központi oszlop revíziójához speciális oszloplemezes rögzítést végeztünk.A rögzítési hiba fellépése után a következő öt esetben mindegyik tenyér-ulnáris megközelítésen esett át, és 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es lemezekkel rögzítették.
2. eset: A flexor carpi radialis (FCR) hagyományos voláris megközelítését alkalmazva tenyérlemezzel történt rögzítés.A műtét után a csuklóízület elülső diszlokációja volt megfigyelhető, ami a rögzítés kudarcára utal.
A 2. esetben a tenyér-ulnaris megközelítés alkalmazása és az oszloplemezzel végzett felülvizsgálat megfelelő helyzetet eredményezett a belső rögzítéshez.
Figyelembe véve a hagyományos disztális radius töréslemezek hiányosságait ennek a csontrészletnek a rögzítésében, két fő probléma merül fel.Először is, a voláris megközelítés alkalmazása a flexor carpi radialis (FCR) esetében nem megfelelő expozíciót eredményezhet.Másodszor, a tenyérrögzítő lemezcsavarok nagy mérete nem biztos, hogy pontosan rögzíti a kis csontdarabokat, és potenciálisan elmozdíthatja azokat azáltal, hogy csavarokat helyez be a töredékek közötti résekbe.
Ezért a tudósok 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es reteszelőlemezek használatát javasolják a központi oszlop csonttöredékének specifikus rögzítésére.A tartólemezen kívül alternatív belső rögzítési lehetőség a csonttöredék rögzítéséhez két csavarral és a csavarok védelmére a lemez semlegesítésével.
Ebben az esetben a csonttöredék két csavarral történő rögzítése után a lemezt behelyeztük a csavarok védelmére.
Összefoglalva, a „Tetrahedron” típusú disztális radius törés a következő jellemzőkkel rendelkezik:
1. Alacsony incidencia a kezdeti sima filmes téves diagnózisok magas arányával.
2. Magas az instabilitás kockázata, a konzervatív kezelés során hajlamos az elmozdulásra.
3. A hagyományos tenyérrögzítő lemezek disztális sugarú törésekhez gyenge rögzítési szilárdságúak, és specifikus rögzítéshez 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es rögzítőlemezek használata javasolt.
Tekintettel ezekre a jellemzőkre, a klinikai gyakorlatban célszerű CT-vizsgálatot vagy időszakos újravizsgálatot végezni azoknál a betegeknél, akiknek jelentős csuklótünetei vannak, de negatív röntgensugarak.Ehhez a típushoztörés, a későbbi szövődmények megelőzése érdekében oszlopspecifikus lemezzel korai műtéti beavatkozás javasolt.
Feladás időpontja: 2023.10.13
