A disztális radius törések az egyik leggyakoribbak.töréseka klinikai gyakorlatban. A disztális törések többségénél jó terápiás eredményeket lehet elérni palmáris megközelítési lemezzel és csavaros belső rögzítéssel. Ezenkívül léteznek különféle speciális disztális radius töréstípusok, mint például a Barton-törések, a die-punch törések,Sofőrtörések stb., mindegyik speciális kezelési megközelítést igényel. Külföldi tudósok a disztális radius töréses esetek nagyszámú mintájának tanulmányozása során azonosítottak egy olyan típust, ahol az ízület egy része disztális radius törést tartalmaz, és a csontfragmensek kúpos szerkezetet alkotnak „háromszög” alappal (tetraéder), ezt a típust „tetraéder” típusnak nevezik.
A „tetraéder” típusú disztális orsócsont-törés koncepciója: Ennél a disztális orsócsont-törés típusnál a törés az ízület egy részén belül következik be, mind a palmo-ulnáris, mind a radiális styloid arcot érintve, haránt háromszög alakú konfigurációval. A törésvonal az orsócsont disztális végéig terjed.
Ennek a törésnek az egyediségét a radius tenyér-singcsont oldali csonttöredékeinek jellegzetes jegyei tükrözik. Egyrészt a tenyér-singcsont oldali csonttöredékek által alkotott holdárda fizikai támasztékot nyújt a kéztőcsontok voláris ficamával szemben. Ennek a szerkezetnek a tartása a csuklóízület voláris ficamához vezet. Másrészt, mivel a disztális radioulnáris ízület radiális ízületi felszínének alkotóeleme, a csonttöredék anatómiai helyzetébe való visszaállítása előfeltétele a disztális radioulnáris ízület stabilitásának visszanyerésének.
Az alábbi kép az 1. esetet szemlélteti: Egy tipikus „tetraéder” típusú disztális radius törés képalkotó manifesztációi.
Egy öt évig tartó vizsgálatban hét ilyen típusú töréses esetet azonosítottak. A sebészeti indikációkat illetően három esetben, köztük a fenti képen látható 1. esetnél, ahol kezdetben nem elmozdult törések voltak, kezdetben konzervatív kezelést választottak. A követés során azonban mindhárom esetben töréselmozdulás történt, ami későbbi belső rögzítő műtéthez vezetett. Ez az ilyen típusú töréseknél a törés magas szintű instabilitására és a rediszlokáció jelentős kockázatára utal, ami hangsúlyozza a sebészeti beavatkozás erős indikációját.
Kezelés szempontjából két esetben kezdetben hagyományos voláris megközelítést alkalmaztak flexor carpi radialis (FCR) belső rögzítéssel. Az egyik esetben a rögzítés sikertelen volt, ami csontelmozdulást eredményezett. Ezt követően palmo-ulnáris megközelítést alkalmaztak, majd egy oszloplemezzel történő specifikus rögzítést végeztek a centrális oszlop revíziójához. A rögzítés sikertelensége után a következő öt esetben mind palmo-ulnáris megközelítést alkalmaztak, és 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es lemezekkel rögzítették őket.
2. eset: Hagyományos voláris megközelítést alkalmazva flexor carpi radialis (FCR) segítségével palmar lemezes rögzítést végeztünk. A műtét után a csuklóízület elülső ficamát figyeltük meg, ami a rögzítés sikertelenségére utal.
A 2. esetben a palmo-ulnáris megközelítés alkalmazása és egy oszloplemezzel történő revízió megfelelő pozíciót eredményezett a belső rögzítéshez.
Figyelembe véve a hagyományos disztális radius töréslemezek hiányosságait ennek a csontfragmentumnak a rögzítésében, két fő probléma merül fel. Először is, a voláris megközelítés alkalmazása a flexor carpi radialisszal (FCR) nem megfelelő feltárást eredményezhet. Másodszor, a tenyéri rögzítőlemez-csavarok nagy mérete miatt előfordulhat, hogy nem rögzíti pontosan a kis csontfragmentumokat, és a csavarok a fragmentumok közötti résekbe helyezésével potenciálisan elmozdulhatnak.
Ezért a tudósok 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es rögzítőlemezek használatát javasolják a központi oszlop csontfragmentumának specifikus rögzítéséhez. A támasztólemez mellett alternatív belső rögzítési lehetőség a csontfragmentum két csavarral történő rögzítése és a lemez semlegesítése a csavarok védelme érdekében.
Ebben az esetben, miután a csonttöredéket két csavarral rögzítették, a lemezt a csavarok védelme érdekében behelyezték.
Összefoglalva, a „tetraéder” típusú disztális radius törés a következő jellemzőket mutatja:
1. Alacsony előfordulási gyakoriság, magas kezdeti natív filmes téves diagnózis aránya.
2. Magas az instabilitás kockázata, konzervatív kezelés során rediszlokációra való hajlammal.
3. A disztális radius törésekhez használt hagyományos palmarikus rögzítőlemezek gyenge rögzítési szilárdsággal rendelkeznek, ezért a specifikus rögzítéshez 2,0 mm-es vagy 2,4 mm-es rögzítőlemezek használata ajánlott.
Ezen jellemzők miatt a klinikai gyakorlatban célszerű CT-vizsgálatot végezni vagy időszakosan ismételt vizsgálatokat végezni azoknál a betegeknél, akiknél jelentős csuklótünetek jelentkeznek, de a röntgenfelvételek negatívak. Az ilyen típusú...törésA későbbi szövődmények megelőzése érdekében korai sebészeti beavatkozás javasolt oszlopspecifikus lemezzel.
Közzététel ideje: 2023. október 13.
