Az idősek csípőtáji töréseinek 50%-át a combcsont intertrochanterikus törései teszik ki. A konzervatív kezelés hajlamos a szövődményekre, mint például a mélyvénás trombózis, tüdőembólia, felfekvés és tüdőfertőzések. Az egy éven belüli halálozási arány meghaladja a 20%-ot. Ezért azokban az esetekben, amikor a beteg fizikai állapota megengedi, az intertrochanterikus törések korai sebészeti belső fixációja az előnyben részesített kezelés.
Az intramedulláris szeg belső rögzítése jelenleg az intertrochanter törések kezelésének arany standardja. A PFNA belső rögzítését befolyásoló tényezőkkel foglalkozó tanulmányokban számos korábbi tanulmány számolt be olyan tényezőkről, mint a PFNA szeg hossza, varus szöge és kialakítása. Azonban még mindig nem világos, hogy a fő szeg vastagsága befolyásolja-e a funkcionális eredményeket. Ennek megoldására külföldi tudósok azonos hosszúságú, de különböző vastagságú intramedulláris szegeket használtak idős (50 év feletti) egyének intertrochanter törései rögzítésére, azzal a céllal, hogy összehasonlítsák, vannak-e különbségek a funkcionális eredményekben.
A vizsgálat 191 egyoldali intertrochanter töréses esetet tartalmazott, melyek mindegyikét PFNA-II belső rögzítéssel kezelték. Amikor a kis trochanter törött és levált, 200 mm-es rövid szöget használtak; amikor a kis trochanter ép volt vagy nem vált le, 170 mm-es ultrarövid szöget. A fő szeg átmérője 9-12 mm között mozgott. A vizsgálatban a fő összehasonlítások a következő mutatókra összpontosultak:
1. Kisebb trochanterszélesség, annak felmérésére, hogy a pozicionálás standard volt-e;
2. A fej-nyak fragmentum mediális kérge és a disztális fragmentum közötti kapcsolat a redukció minőségének értékeléséhez;
3. Csúcs-csúcs távolság (TAD);
4. Szegek-csatorna arány (NCR). Az NCR a fő szeg átmérőjének és a velőcsatorna átmérőjének aránya a disztális rögzítőcsavar síkján.
A 191 beteg közül az esetek megoszlását a fő szeg hossza és átmérője alapján a következő ábra mutatja:
Az átlagos NCR 68,7% volt. Ezt az átlagot küszöbértékként használva az átlagnál nagyobb NCR-értékű eseteket vastagabb főköröm-átmérőjűnek tekintettük, míg az átlagnál kisebb NCR-értékű eseteket vékonyabb főköröm-átmérőjűnek. Ez a betegek vastag főköröm-csoportba (90 eset) és vékony főköröm-csoportba (101 eset) való besorolásához vezetett.
Az eredmények azt mutatják, hogy nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a vastag főszeg csoport és a vékony főszeg csoport között a csúcs-csúcs távolság, a Koval-pontszám, a késleltetett gyógyulási arány, az ismételt műtétek aránya és az ortopédiai szövődmények tekintetében.
Ehhez a tanulmányhoz hasonló cikk jelent meg a "Journal of Orthopaedic Trauma" című folyóiratban 2021-ben: [A cikk címe].
A vizsgálatban 168 idős (60 év feletti) intertrochanteres töréses beteg vett részt, akiket cephalomedulláris szegekkel kezeltek. A fő szeg átmérője alapján a betegeket egy 10 mm-es és egy 10 mm-nél nagyobb átmérőjű csoportra osztották. Az eredmények azt is mutatták, hogy a két csoport között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség az ismételt műtétek arányában (sem összességében, sem nem fertőző esetekben). A tanulmány szerzői azt sugallják, hogy idős, intertrochanteres töréses betegeknél elegendő egy 10 mm átmérőjű fő szeg használata, és nincs szükség túlzott feltágításra, mivel így is kedvező funkcionális eredmények érhetők el.
Közzététel ideje: 2024. február 23.
